A védett áthaladás

János-G534 nem habozott. Bár a szektorhatár fémrácsa még elválasztotta őket, előlépett az L szektor félhomályából, egyenesen az Őrszemek vakító pásztázófényébe. Megköszörülte a torkát, és azonosító kártyáját határozott mozdulattal a leolvasó elé tartotta, hogy elterelje a gépek figyelmét a falhoz lapuló lányról.
– G534-es alany, az L szektor éjszakai karbantartója – mondta hivatalos, kimért hangon, miközben tekintete egyetlen sokatmondó pillanatra összeforrt Alindáéval.
A Sentinellek fémes optikája lassan felé fordult, s a hidraulika halkan sziszzegett a feszült csendben. János nemcsak a lányt védte ezen ajszakán; mozdulatában ott rejlett az a mély, elfojtott törődés is, amelyet évek óta hordozott Nagymama iránt. A kolónia szigorú szabályzata tiltotta a szektorok közötti személyes kötődést és az idős korosztállyal való közelebbi kapcsolatot, ám János mindig meleg tisztelettel tekintett az idős asszonyra.
Nagymama a nyilvánosság előtt mindig elutasítóan, szigorúan bánt a férfival, betartva a kolónia törvényeit. „A felesleges érzelmek csak veszélybe sodornak minket” – hangoztatta rendületlenül. Mégis, amikor János titokban plusz adag tápmasszát csúsztatott az ajtajuk alá, Nagymama szemeiben meglibbent az a rejtett hálatelt fény, ami elárulta: az idős asszony szorosan elzárt szívében is helye volt a férfinak.
– Az alany a C szektor karbantartási jelentését hozza – hazudta János hidegvérrel az Őrszemeknek. A gép szintetikus zümmögéssel fogadta el az igazolást, s a rács nehéz csikordulással emelkedett fel. Alinda gyorsan átcsusszant a résen, s ahogy elindultak a védett folyosón, megérezte: a kolónia rideg törvényei mögött az emberi melegység mégis utat tör magának.