Éjszakai járatok

A sárguló jegyzetek elsomfordálása után a kolónia szigora nem teketóriázott. A vészsziréna felvisított, hirdetve a kötelező pihenőidőt – ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy mindenki köteles volt visszakúszni a saját cellájába, mielőtt a központi számláló hiányzó humán-energiát regisztrálna. Alinda a C szektor nyirkos falai között próbált úgy tenni, mintha aludna, de az apja hátrahagyott sorai és János érintésének emléke nem hagyták nyugodni.
A tizennégy éves lány végül megelégelte a fémplafon bámulását. Kiosont a szűk folyosóra, hogy átsurranjon az L lakó szektor felé, ahol János körzete húzódott. A kolónia szabályzata szerint a szektorok közötti éjszakai portyázás súlyos rendszerhibának számított, pláne ha az ember lánya romantikus indíttatásból szegte meg a napirendet.
A csomóponti folyosón azonban nem a meleg üdvözlés fogadta. Két Őrszem nehéz acélléptei koppantak a fémrácson. A Sentinellek fémes optikája lassan pásztázta a homályt, pontosan elállva az L szektor felé vezető egyetlen átjárót.
– Megállni, alany! – reccsent a szintetikus hang a gőzben.
Alinda a falhoz lapult, szaporán szedve a levegőt. Az L szektor rácsának túloldalán János rémült arca bukkant fel a derengésben. Mindketten tudták: ha az Őrszemek elkapják őket, a kolónia napirendje nem ismeri az elnézést.