Tiltott juss a sötétben

Alinda belépett a szűk fülkébe, miután János alakja elenyészett a folyosó vörös derengésében. Nagymama a meleg takaróba burkolózott, de tekintetéből nem tűnt el a szorongató feszültség.
– Láttam L656-ot a C-szektor sorakozójánál – suttogta Alinda, miközben óvatosan leült a vaságy szélére. – Rám nézett, Nagyi. Csak egyetlen néma pillanat volt, de abban a szempillantásban nem létezett a kolónia semmilyen szigorú tiltása.
– Hallgass, Alinda, könyörgöm! – sziszegte az idős nő, és idegesen pillantott a szellőzőrács sötét nyílása felé. – Tudod jól, mi jár az ilyen gondolatokért. A Generátor-egységek világában a szerelem főbenjáró bűn. Az Őrszemek nem tűrik a személyes kötődést.
– Nem érdekel az Őrszemek ítélete – felelte a lány, és a hangjában konok dac rezdült. – Mesélted a régi világot... Azt mondtad, régen a fény mindenkié volt, és az ember nem csak egy munkagépezetként létezett. Mi vagyunk a napfény igazi örökösei! Jogunk van a meleghez, a fényhez és egymáshoz is, hiába sajátították ki az energiát.
– A napfény örökösei régen elbuktak, gyermekem – mondta Nagymama szomorúan, átkarolva a remegő lányt. – Most a túlterhelt hálózat uralkodik felettünk.
Ekkor nehéz csizmák zaja törte meg a fülke előtti csendet. Kovács Őrszem árnyéka vetült a vészvilágítás fénykörébe.
– Lakók! – dörrent be a szigorú hang. – Mi ez a tiltott suttogás a sötétben?