Taktikai pihenő a C-szektorban

János elégedetten konstatálta, hogy a drámai vallomás megtette a hatását, így azonnal visszatért a lényeghez: a rozsdás zsilip rögzítőkarjához. Egy kiadós káromkodás kíséretében megrántotta a vasat, ami olyan sikoltszerű hangot adott ki, mintha maga a Kolónia központi számítógépe tiltakozna a mozgás ellen.
– Na, elég a romantikából, mielőtt Kovács végleg infarktust kap a vezérlőben – dörmögte János, miközben áttuszkolta Alindát a szűk résen, vissza a C-szektor szellőzőjáratai felé. – Úgyis van elég baja. Tegnap beutaltak hozzájuk egy új lakót a felső szintről, valami fura fickót, aki váltig állítja, hogy a régi világban az idegen légióban szolgált.
Alinda meglepetten vonta fel a szemöldökét, miközben a porszagú folyosón lépkedtek.
– Légióban? És az mivel jár? Jobban pedálozik?
– Dehogy. Azt mondja, a sivatagi kiképzés miatt neki nem jár a napi műmassza, csak két centi száraz pesztó, és nem hajlandó beállni a dinamóhoz a megszokott ütemterv szerint. Kovács meg reszket, mint a kocsonya, mert a csóka hajnalban a folyosón fekvőtámaszozik, és ordítva számolja a szériákat.
Mire kibukkantak a lakószektor szélén, Kovács valóban ott toporgott a 14-es fülke előtt, egy csavarkulcsot szorongatva. Az ajtó mögül ritmikus, ütemes dübörgés hallatszott – az új jövevény éppen a szekrényt használta fekvenyomó padnak.
– János, hála az égnek! – sziszegte Kovács remegő kézzel. – Megtagadta a pedálváltást! Azt mondja, a légiósok nem tekernek, hanem taktikai pihenőt tartanak!
Alinda halványan elmosolyodott. A sötét családi titkok árnyékában ez a kolóniai absurditás szinte üdítően hatott. János csak megrázta a fejét, és közelebb lépett a zárt ajtóhoz.