A retesz másik oldalán — új hang

János nem teketóriázott. A fülke rozsdás reteszét egyetlen kemény mozdulattal elhúzta, és benyitott a fülledt, zárt térbe. Odabent egy szikár, csupa izom férfi feküdt a földön, vállán a nehéz fémlemezből hegesztett szekrénnyel, amit ritmikus nyögések kíséretében emelgetett. A levegőben sűrű izzadságszag és a megmunkált vas pora keveredett.
– Ha nem állsz be a dinamóhoz két percen belül, a szektorvezető átirányít a büntetőszektorba – mondta János hideg, higadt hangon, miközben a küszöbön megállt. – Ott nincsenek szériák meg taktikai pihenők. Ott a leállt emberi testeket már csak energiacellaként hasznosítják a hálózat táplálására.
A férfi megállt a mozdulat közepén, a súlyos fémváz alig pár centire lebegett a mellkasa felett. Lassan letette a terhet a padozatra, amely tompa dörrenéssel rázkódott meg. A szomszédos fülke résnyire nyitott ajtaja mögül a Nagymama és Teréz ijedten, egymásba kapaszkodva figyelték a jelenetet. Pontosan tudták, mi vár a férfira, és mi várna rájuk is, ha miatta leáll a szektor energiaáramlása.
– Egy légiós nem hajol meg – morogta a jövevény, de a tekintetében már megjelent a bizonytalanság.
– Akkora légiós vagy, amekkorát a hálózat enged – vágott közbe János, és a folyosó felé intett. – Választhatsz: tekergeted a hajtókart, vagy megtudod, mi lesz veled odalenn.