Szikrázó áramkörök — új hang

A szűk folyosó fémrácsain visszhangzó léptek fokozatosan halkultak el, ahogy János és Alinda elérték a fővezetékek csomópontját. A falakban futó magasfeszültségű kábelek vészjóslóan sercegtek; a levegőben az ózon és a túlhevült szigetelés maró szagát lehetett érezni. Az L-szektor sötétsége nem csupán véletlen üzemzavar volt: a központi hálózat kapacitása rég elérte a kritikus határt, s a rendszer automatikus védelme sorra kapcsolta le a lakórégiókat, hogy életben tartsa a gépházat.
– Ha a fő relé átég, a tartalék generátorok sem bírják ki a váltást – jegyezte meg János, miközben elhúzta az elosztószekrény nehéz acélajtaját. A kapcsolótáblán vörösen izzottak a túlterhelést jelző fények. A kolónia szigora a wattok pontos elosztásán alapult, ám az utóbbi időben valaki illegálisan csapolni kezdte az L-blokk betáplálási vonalát.
Alinda a falnak támaszkodva figyelte a férfi kimért, gyakorlott mozdulatait. A lány pontosan tudta, hogy a rendszer áramtalanítása nem egyszerű műszaki hiba: az Őrszemek logikája szerint minden kiesett kilowattóra szabotázsnak számított, amelyért az egész szektornak kollektív fejadag-megvonással kellett fizetnie.
– Az új lakó miatt van? – kérdezte halk, óvatos hangon Alinda, utalva a volt légiósra, aki érkezése óta nyíltan feszültséget keltett. – Ő kötött rá valamit a hálózatra?
János nem válaszolt azonnal. Egy szigetelt fogóval benyúlt a szikrázó vezetékek közé, megkerülve a leplombált biztosítékokat. A kolónia rendje rideg volt és elnyomó, de ha nem állítja helyre kézzel az áramkört, a biztonsági automatika perceken belül lezárhatja az L-szektor összes légzsilipjét. A döntés nem tűrt halasztást.