Szemtől szemben a rácsnál

Az ajtó fémrácsa éles csikordulással csúszott félre, és az Őrszem csizmáinak nehéz dohogása törte meg a fülke feszült csendjét. A kémlelőnyíláson át a szektor felügyelőjének hideg tekintete méregette a bent rekedteket, megtakarítási kvótát és azonnali fegyelmet követelve a büntetőakció előtt.
Ahelyett azonban, hogy a megszokott módon visszahúzódtak volna a derengő homályba, az új lakó határozott léptekkel közvetlenül a rácshoz ment. Nem volt benne félelem; a légióban megszerzett szikár tartással nézett farkasszemet a tisztviselővel. Kimért, kemény hangon megkérdőjelezte a szektor energiaosztásának jogosságát, nyíltan felülírva a megszokott félelemkódokat.
Alinda visszatartotta a lélegzetét. A lány még sosem látott senkit, aki így mert volna beszélni az Őrszem képviselőjével. János óvatosan Alinda elé lépett, védelmezőn átkarolva a lány vállát, de tekintetét a jövevény magabiztos mozdulataira szegezte. Nagymama a sarokból figyelte, ahogy az új lakó a széles háta mögött, a testével takarva, csendben megtapintotta a fali panel alatti meglazult huzalokat.
– Ez a szektor nem a gépeké, és nem is a tiétek – vetette oda az idegen az Őrszemnek, miközben ujjaival észrevétlenül kiakasztotta a biztonsági retesz egy elhasználódott peckét.
A felügyelő megtorpant, a fenyegető morajlás elakadt a torkán. A 14-es fülkében a levegő megváltozott: a puszta túlélésről a nyílt ellenállás lehetőségére tolódott el az egyensúly.