Suttogások a gőzben

Alinda végül egy elfeledett karbantartó fülkében csúszott ki a szűk bádogcsőből. A sötétben egy meleg kéz kapta el a csuklóját – a nagymamája várt rá a gőzvezetékek mögött, arcát a feszültség barázdálta.
– Megvagy, kislányom? Hallottuk a hálózat sikolyát. János túlterhelte a rendszert, az egész L-szektor sötétbe borult – suttogta az idős asszony.
– Elterelte az Őrszemeket, nagyi – lélegzett fel Alinda, miközben a zsebében lapuló sárgaréz tárgyat szorongatta. – De a fagyos kamrában ott maradt a 84-es-alany. Meg kell mentenünk. És... láttam L656-ot a generátornál. Rám nézett. Úgy nézett rám, mint még senki.
– Csitt, Alinda! – szorította meg a kezét a nagymama, szemeiben aggodalom villant. – A kolónián a szeretet halálos ítélet. Gábor bácsi és Kovács már a sarokban kuporognak a dinamóteremben, rettegnek a következő büntetéstől. Azt mondják, az Őrszemek mindenkit kiszelektálnak, ha megérzik a lázadás szikráját.
– Nem maradhatunk örökké csak test-energia a gépvilágnak! – vágott vissza Alinda dacosan, bár a hangja remegett. – L656 megígérte, hogy segít. Ő más, nagyi. Ha ő mellettem áll, visszaszerezzük, ami a miénk. Megmutatjuk, hogyan lesz újra ember a fogolyból.
– Akkor a jelet kell használnunk – bólintott lassan a nagymama, és a járat mélye felé mutatott. – De siess, mert a napirend könyörtelen.