A Vezérlő Suttogása

Alinda és nagymamája sietve indultak a járat sötétjébe, lépteiket elnyelte a gőzvezetékek halk zúgása. A levegő nehéz volt, ódon fém és pára szaga keveredett benne. Alinda markában szorongatta a sárgaréz tárgyat, L656 emléke erőt adott neki. A „jel” – a nagymamája szavaiba vetett hit a bizonytalan jövőben.
Ahogy egyre beljebb haladtak, a járatok labirintussá váltak. A nagymama ismerősen mozgott, minden elfordult cső, minden rozsdás szelep egy-egy tájékozódási pont volt számára.
– Itt találkoztunk először Jánossal – suttogta halkan az idős asszony, megérintve egy hideg falrészt. – Mikor először túltöltötte a rendszert. Akkor is minket védett, csak másképp. Elterelte az Őrszemeket, hogy mi… láthatatlanok maradjunk.
Alinda felnézett rá. – De a kolónia szabályai szerint ő csak egy G-kategóriás... egy gép.
– Az ő szívverése az egész hálózat. Érzékenyebb, mint gondolnánk – válaszolta a nagymama, és egy keskeny nyíláshoz értek, ami alig volt látható a falban. – Ez vezet a régi vezérlőhöz. Onnan érhetjük el a 84-es-alany jeladóját.
A nyíláson keresztül kúszva egy porlepte, elfeledett terembe jutottak, ahol a levegő még állottabb volt. Régi konzolok sorakoztak a falak mentén, kijelzőik rég kihunytak. Itt, a kolónia által elfeledett zugban, egy halk zümmögés hallatszott a távolból, mintha maga a gépvilág lélegezne.
– Gábor bácsi és Kovács sosem jönnének ide – mondta a nagymama, mintha Alinda gondolatait olvasná. – Félnek. Mint mindenki, aki megszokta a rabságot. De a 84-es-alany… ő más. Ő még hisz benne, hogy vissza lehet szerezni, ami az emberé.
Alinda a zümmögés irányába fordult. – Hogy lehetne felvenni vele a kapcsolatot? L656 is ott van valahol a hálózatban.
A nagymama felsóhajtott. – Jánosnak szüksége van a segítségünkre, és mi is az övére. A túlterhelés csak a kezdet volt. Megmutatta, hogy ő is ember, valahol. A jel, amit L656 adott neked… az egy frekvencia. Az, amit a „szabad emlék” néven ismertek.
Alinda lassan felemelte a sárgaréz tárgyat. A hideg fém most mintha lüktetett volna a kezében, életet lehelve a csendbe. János, az elutasított gép, aki mégis reményt ébresztett. A napirend könyörtelen volt, de a mélyben, a gépvilág árnyékában, egy új emberi szív kezdett dobogni.