Sötétített folyosók

A fülke14 nehéz acélajtaja tompa kattanással pattant ki a mágneses zárból, jelzve, hogy a pihenőidő lejárt. A folyosó fővilágítása nem tért vissza; helyette az alacsony prioritású szektorokban használatos, halvány narancssárga vészfények villogtak a mennyezeti csövek mentén. A hálózat túlterheltsége mostanra a teljes L-szektort elérte: a szellőztetők nem hűtötték tovább a levegőt, így a folyosókon megrekedt a fülledt, olajszagú meleg.
Alinda óvatosan megfogta a nagymama könyökét. A mellkasára simított rézhuzal minden egyes lépésnél hidegen dörzsölte a bőrét a vászoning alatt, emlékeztetve őt a fülkében vállalt veszélyre. A szomszédos cellákból gépies rendben léptek ki az emberek, tekintetüket a padló vasrácsaira tapasztva. Az Őrszemek csöndes, hidrohajtású karjai a mennyezeti síneken gördültek utánuk, vizslatva a sorból kilépőket.
– A négyes dinamóblokk teljesítménye harminc százalékkal csökkent – csattant fel a falba épített hangszóró gépies, fémes hangja. – Minden kilences szektoros munkás köteles megduplázni a fordulatot. A hiányt az emberi erőforrás pótolja.
A nagymama léptei megbicsaklottak a rácson, de Alinda szorosan tartotta. A folyosó végén álló elosztó felől sistergő kisülések zaja hallatszott. A központ láthatóan az utolsó tartalékokat szivattyúzta ki a szektorból, figyelmen kívül hagyva a kolónia lakóinak fizikai határait. Alinda tudta, hogy a generátoroknál János is ott áll a pedálok felett, és a túlterhelt áramkörök sötétje mindkettőjükre rázárul.