A választás súlya

A folyosó távoli végén éles, szaggatott sípolás jelezte a hálózat újabb ingadozását. A falak mögött húzódó csövekben a hűtőfolyadék sziszegve lüktetett. Alinda lassan elengedte a nagymama kezét, és az ágy szélére térdelt. A kemény gyapotmatrac alá nyúlt, ahol a János által átadott rézhuzal lapult.
– Ha megtalálják... vége – suttogta Alinda. A torka elszorult a félelemtől. – Jánost is feljelentik.
A nagymama felemelte a fejét a vékony párnáról. Légzése nehézkes volt, hangja halkan koppant a szűk fülkében:
– A gép nem véd meg senkit. Nem kockáztat. János azért adta, mert ember akar maradni. És te is az maradsz, ha megőrzöd.
Alinda ujjai rákulcsolódtak a fémre. A fülke sarkában álló műszerfal kijelzője ütemesen villogott, jelzést adva a közeledő váltásról. A kolónia napirendje óramű pontossággal követelte a jelenlétüket a generátoroknál, de ebben a sötét sarokban a döntés már nem a központé volt.
A lány ügyes mozdulattal a mellszövet belső hajtásába simította a rézhuzalt. Tudta, ha az Őrszem a túlterhelést kutatva visszatér, a matracot átvizsgálja. A mozdulattal vállalta a büntetés veszélyét, nemcsak magáért, hanem a fiúért is. Felállt, és a zárka fémfedelű ajtajára nézett. A falakon túli zúgás közepette először érezte, hogy az akaratuk nem a pedálok sebességén múlik.