Rozsdás biztosíték

L656 nem sokat teketóriázott a romantikával; fémből öntött ujjával nyomban lekaparta a rozsdát az L-szektor zsilipjének kézi nyitójáról. A mechanika olyan nyikorgással reagált, ami felért egy kolóniai riadóval, de legalább haladtak előre.
– A nagymamád nem volt valami rugalmas a szabályzatot illetően – mormolta János G534, miközben kisegítette Gábor bácsit a csővezeték alól. – Amikor megpróbáltam neki plusz két szilázsszeletet átpasszolni a háromsztenderdes adagolónál, úgy nézett rám, mintha maga a Főtanács kérte volna számon a wattfogyasztását. Szabály az szabály, ezt hajtogatta. Mégis, amikor a lámpafényben összeakadt a tekintetünk, tudtam, hogy a szíve nem a hivatalos amperszámra van kalibrálva.
– Csak félt, hogy téged is átminősítenek alacsony hatásfokú alkatrésznek – nyögte Gábor bácsi, amint átpréselte magát a szűk résen. – Mellesleg az a két plusz szelet szilázs a nyolcvanas években felért egy eljegyzési gyűrűvel.
Alinda elfojtott egy mosolyt. A kolónia szigorú napirendje és a pedálok örökös monotóniája között a szerelem nem virágos mező volt, hanem egy illegálisan megspórolt kalória. János arca megenyhült, ahogy a zsilip túlsó oldalán derengő, furcsa fénysugárra pillantott.
– Nem hitte el, hogy az ember többre hivatott a hajtókar forgatásánál – suttogta János. – De ha most látná ezt az ajtót... talán megbocsátaná, hogy annak idején elbaltáztam a biztosítékot a kedvéért.