A származás gyökerei

A szűk alagút nyirkos csendjében csak a négy pár lépés kísérteties visszhangja verte fel a port. Alinda a fal fémes hidegét érezte a vállán, miközben János szavai még mindig ott vibráltak a levegőben. A lány eddig azt hitte, a családja csupán a túlélésért küzdő puszta számok összessége a kolónia nyilvántartásában. Apja évekkel ezelőtt tűnt el egy végzetes feszültségingadozásban a generátorházban, édesanyját pedig a B-szektor távoli munkaüzemeibe osztották be, ahonnan soha nem érkezett hír.
Ebből a szétzúzott múltból csak a nagymama maradt meg neki. Az idős asszony, aki a szűkös lakócellában suttogva mesélt a régi, szabad világról – a meg nem engedett ölelésekről, a választás jogáról és az igazi napfényről, amit még a felmenői láttak. Alinda most döbbent rá, hogy a családja nem egyszerűen sodródott az áramfejlesztők árnyékában: a nagymama tudatosan őrizte meg az emberség szikráját, dacolva a kolónia rideg törvényeivel.
– A nagymamám sosem beszélt arról, mit érzett irántad, János – szólalt meg Alinda halkan, ahogy áthaladtak egy alacsony átjáró alatt. – De most már értem, miért rejtette el a félelmét. A szeretet nálunk mindig is veszélyesebb volt, mint a lázadás.
Gábor bácsi intett a sötétben, hogy fogják vissza a hangjukat. L656 már az L-szektor külső falát pásztázta apró fénycsóvájával. Alinda szívét melegség járta át: a családja nem tűnt el nyomtalanul, mert a nagymama emlékei és János elfojtott érzései most védelemmé fonták össze őket.