A szív áramköre

János a karjában átfutó friss melegtől felegyenesedett. A réztekercs keltette energia nem csupán a megfáradott izmait táplálta újra, hanem felébresztette benne mindazt, amit a szigorú kolóniai napirend évek óta elfojtani próbált. Ahogy átléptek a nehéz zsilip gőzölgő küszöbén a sötétebb járatba, Alinda félve pillantott a férfira. A lány tudta, hogy a nagymamája a halálos félelem szorításában várja őket a lakócellában – abban a rettegésben, amit a tilalmak megszegése jelentett.
János közelebb lépett Alindához, miközben a falak mögött fémes rezonancia remegett.
– A nagymamád pontosan tudja, miért veszélyes ez – suttogta János fojtott hangon, és tekintete a múlt emlékeibe révedt. – Évek óta elutasítja a közeledésemet, amikor a műszakok végén neki akarom adni a fejadagomat. A kolónia törvényeire hivatkozik, és arra, hogy a kötődés büntetést hoz a fejünkre. De a tekintetét nem tudja eltüntetni. Látom rajta, hogy ő is érezni akarja: nem csupán alkatrészek vagyunk a dinamók mellett.
Gábor bácsi sürgető mozdulattal intett, miközben L656 a rozsdás kapcsolótáblát babrálta, hogy végleg lezárja a mögöttük lévő acélajtót. A szellőzőből hallatszó kaparászás elnémult a retesz kattanásakor. Alinda megértette, hogy János szerelme az idős asszony iránt az egyetlen tiszta emberi kapocs, amely még értelmet ad a férfi küzdelmének. Az L-szektor felé vezető úton a veszély nem csökkent, de a fény ígérete most már a nagymama megmentését is jelentette.