Az ősi hozzáférés

A nehéz acélreteszhez érve L656 megállt, és tenyerét a párás lemezre szorította. A járat mélyén felizzott egy elfeledett, borostyánsárga jelzőfény: a felszíni napszektorok régi címere, a napfény örököseinek szimbóluma.
– Az Őrszemek azért vadásznak ránk, mert nem csupán elfeledett meséket őrzünk – suttogta L656, miközben kiszabadított a falból egy rejtett, aranyló réztekercset, amely tiszta, szinte élő melegséget árasztott. – A régi világ energetikai joga nem a gépeké volt. A napfény örökösei azok a családok, akiknek a vérvonala hordozza a felszíni kollektorok biológiai kulcsait.
Alinda hátralépett, ahogy megérezte a fémes szerkezetből áradó meleget. Nagymamája szavai visszahangoztak a fejében a hajdani, szabaddá tett sugarakról, amelyeket nem fejadagban mértek.
– A nagymamám... ő is ebből a vérvonalból való? – kérdezte fojtott hangon, miközben János megtántorodott mellette.
– A családod az utolsó jegyzett örökösök közé tartozik – válaszolta L656, és a réz alkatrészt János kimerült karjához érintette. A szerkezet halk zümmögéssel sugározta át az eltárolt energiát a férfi meggyötört testébe. – Az Őrszemek nem csupán lezárni akarnak minket. Ha rájönnek, ki vagy, törlik a nevedet a kolónia emlékezetéből.
Gábor bácsi türelmetlenül intett a zsilip sötétje felé, ahol a szellőzők zúgásába már fémkörmök kopogása vegyült. A döntés megszületett: át kell lépniük a tiltott szektorba, hogy követeljék a fényt.