Rés a szervizalagútban

Alinda kitépte a csuklóját a lelazult fémszorításból. Nem tehetett fel mindent egyetlen habozásra: amint az Őrszem vörös érzékelősugara rászegeződött a tizenötös fülke ajtójára, a lány némán visszahúzódott a szervizalagút mély, fekete árnyékába. A bőrén sajgó kék folt égett, de az ütköző fémek csikorgása elnyomta lépteinek neszét, ahogy a félhomályos C-szektorból az elfeledett járatok felé iszkolt.
A tizenötös fülkében az új lakó nem hagyta abba a tombolást. A zárt rácsok mögül kiszűrődő rekedt átkozódás és a lemezfalak dörrenése magára vonta a Sentinel teljes feldolgozókapacitását. A légiós múltját kiabáló idegen szándékosan szította a feszültséget, így a gépies felügyelet végleg elveszítette a menekülő lány nyomát.
A rezgések végigfutottak a kolónia hideg vascsövein, egészen az L-lakó szektor fülkéig. A tizennégyes cella homályában János-G534 dermedten figyelte a válaszfal felől érkező tompa ütéseket. A nagymama reszkető kézzel szorította meg a fiú karját; az ősi félelem ülte meg a szűk kamrát. Mindketten tudták, ha az Őrszemek átfésülik a sávot, a szabályszegők nem kapnak irgalmat.
Ekkor a szellőzőnyílás fémrácsa mögül halk, kaparászó hang ütötte meg János fülét. A fiú a rácshoz lépett, és fojtottan a hideg fémhez suttogott:
– Alinda? Te vagy az?
A lány szaggatott zihálása volt a válasz a fal túloldaláról, miközben a távolban újjáéledt a kolónia megszokott, nyomasztó gépzaja.