A tizenötös visszhangja

A hidraulikus kar durván szorította meg Alinda vállát. A Sentinel nem ismerte a gyengédséget: fémes szorítása hideg, kék foltokat ígért a bőrön, ahogy a lányt az elkülönítő folyosó sötétebb kanyarulata felé kényszerítette.
– Engedj el... – suttogta Alinda szaggatottan, miközben próbált hátrafelé lépni. – Nem... nem tettem semmit.
A gép nem válaszolt, csupán a belső motorok egyenletes, magas frekvenciájú zümmögése jelezte a végrehajtási parancsot. Ám mielőtt elérték volna a lezárt szektor belső zsilipjét, a tizenötös fülke felől tompa, ritmikus dörrenések rázták meg a fémburkolatot. Az új lakó – akit az Őrszem csak órákkal korábban zárt be erőszakkal – ököllel verte a vastag válaszfalat.
– A légióban jobb fülkét adtak a foglyoknak, te ócskavas! – dörögte a cellából kiszűrődő rekedt, dacos hang. – Azt hiszitek, ez a retesz megállít?
A Sentinel vörös érzékelősugara azonnal megbillent. A váratlan akusztikai kilengés megzavarta az egység elsődleges felügyeleti prioritását; a gép lassan a tizenötös fülke ajtaja felé fordította nehéz fémfejét. Alinda érezte, ahogy a szorítás egyetlen, leheletnyi pillanatra meglazul a csuklóján. Az új lakó tombolása megnyitotta a szűk rését a szökésnek.