Rejtett vallomás a félhomályban

János nesztelenül visszahúzódott a csővezetékek fedezékébe, amint a távoli szellőzőből fémes morajlás jelzése hallatszott. A fülke vöröses félhomályában Alinda lassan a földre roskadt a Nagymama mellé. A lány remegő ujjakkal ragadta meg az idős asszony hideg kézfejét, és egészen közel hajolt a füléhez.
– Nagyi... szerinted L656 jól van odalent? – suttogta Alinda szaggatottan, elfojtott riadalommal. – A generátornál ilyenkor életveszélyes a munka. Ha túlterhelődik a hálózat...
A Nagymama hirtelen megrándult, s riadtan pillantott Teréz felé, de a nő csak hallgatott a sarokban. Az idős asszony szorosan átkarolta a lány vállát.
– Hallgass, Alinda! – sziszegte halkan, szigorúan. – Még a számát se mondd ki! Tudod jól, hogy a Kolónia törvényei szerint a Generátor egység dolgozóival tilos bármilyen kapcsolat. A szerelem itt büntetést jelent.
– Nem tehetek róla – suttogta a lány, s egy könnycsepp csillant meg az arcán. – Tegnap a szellőzőjáratnál... nem úgy nézett rám, mint a többiek. Ő lát engem, Nagyi. Nem csak egy számozott test vagyok neki.
A Nagymama szeme elhomályosult. Összeszorított szájjal simogatta a lány haját, tudva, mekkora veszélyt jelent ez a tiszta érzés.
– Ha az Őrszem megérzi a figyelmedet, örökre elszakítanak tőlünk – suttogta az asszony, s hangjában az elfojtott félelem remegett.