Pislákoló fények

A csődület közepén a fali feszültségjelző hirtelen vörösen kezdett villogni, majd éles sípolással tudatta a szektorral a bajt: a hálózat elérte a kritikus túlterhelést. A megbízott hiába rázta dühösen az írótábláját, a fővezeték sercegése elnyomta a kiabálást. Az új jövevény teátrális fellépése és a szektor egyébként is kihegyezett áramfelvétele végleg lecsapta a körzeti relét.
A félhomályos hálófülkében Alinda önkéntelenül János kezéért nyúlt. A lámpák sárgás fénye vibrálva hunyorgott, majd a szellőzőrendszer tompa morajlása is elhalt. A hirtelen beálló csendben csak a Nagymama halk, rezignált kuncogása hallatszott.
– No, hát pontosan erről mesélt a dédapád is – mondta az idős asszony, felköszörülve a torkát. – A régi világban is mindig akkor ment el az áram, amikor a szomszéd egyszerre kapcsolta be a mosógépet meg a villanysütőt. Csak ott legfeljebb meleg sör maradt a hűtőben, itt meg eláll a levegőnk.
János óvatosan visszahúzódott az ajtótól, zsebében a még mindig lapuló, tiltott zsetonnal. A sötétedő folyosóról mérges kiabálás hallatszott: a szektormegbízott a fővezeték biztosítékát próbálta kétségbeesetten visszakapcsolni. János jól tudta, ha a hálózati túlterhelés miatt az őrszemek vészhelyzeti kalibrációt rendelnek el, minden fülkét átfésülnek rejtett energiaforrások után.
– Ki kell mennünk a dinamóterembe, mielőtt átvizsgálják a szektort – suttogta János Alindának, miközben szorosabban megszorította a lány kezét. – Ha felajánljuk a segítségünket a pedáloknál, senki sem fog minket gyanúsítani semmivel.
Alinda bólintott, és egy pillanatra még visszanézett a nagymamára, aki biztatóan intett nekik a pokróc alól. A feszültség a hálózatban ugyan elment, de a fülke félhomályában valami egészen másfajta, meleg szövetség formálódott kettőjük között.