Idegen légió az L-blokkban

A vita alighogy elült a cellában, a folyosóról hirtelen akkora csörömpölés csapott be, mintha valaki egy egész dinamóalkatrész-készletet borított volna a betonra. János óvatosan kikukkantott az ajtórésen. A fémkorlátnak dőlve egy kinyúlt zubbonyos, borostás alak ágált, miközben a szektor-megbízott elkeseredetten próbálta elmagyarázni neki a fali szabályzatot.
– Nem érdekel a pedálbeosztás! – dörögte az új jövevény, és teátrálisan meglendítette a karját, kis híján leverve egy alacsonyan lógó szellőzőcsövet. – Én az Idegen Légióban nem stopperórára hajtottam a gépet, hanem a sivatagban meneteltem! Nincs az a kolónia-őrszem, aki nekem szabja meg, mikor adom le a wattokat!
Alinda közelebb lépett Jánoshoz, és elfojtott kuncogással figyelte a jelenetet. A jövevény láthatóan nem fogta fel, hogy az L-szektorban a légiós múlt pontosan annyit ér, mint egy kilyukadt energia-zseton: legfeljebb nehezéknek jó. A közös képviselő vörösödő fejjel körmölt a szürke táblájára, miközben Nagymama a pokróc alól fanyarul megjegyezte:
– Na, még egy szónok. Ha a szája helyett a pedált hajtja majd ilyen hévvel, legalább nem alszik ki a világítás vacsoránál.
János aggódva pillantott a szomszédokra. Az új lakó lázadása ugyan szórakoztató volt, de a csődület a szektorban könnyen ráirányíthatta az őrszemek figyelmét az ő elrejtett zsetonjára is.