Osztozkodás a sötétben

Gábor-bácsi nemcsak biztatóan bólintott, hanem azonnal cselekedett is. Óvatosan Kovács mellé lépett, mintha a nyomásmérőt ellenőrizné, és közben teátrális ügyetlenséggel leejtett egy apró fémcsavart Alinda lába mellé. A csavar mellett azonban egy apró, barna rög is landolt a rácson – egy darabka szárított gyökér, amit még a régi, felső raktárak mélyéről csempészhetett le. Valódi édesség a szintetikus massza világában.
Alinda azonnal megértette a játékot. Finoman rálépett a zsákmányra, elfedve azt az Őrszem pásztázó vörös fénye elől. János G534 a szomszédos pedálon azonnal ritmust váltott; a generátor dühösen felvisított, magára vonva a folyosó végén zümmögő automata figyelmét. Ez a másodpercnyi összehangoltság több volt, mint puszta túlélési reflex: a lázadás és a törődés tiszta, néma pillanata.
A Nagymama nem szólt rá a lányra. Ehelyett meleg, nehéz kezét Alinda vállára tette, s a szorításában most nem félelem volt, hanem büszkeség.
– Oszd meg vele is – suttogta a Nagymama, alig láthatóan bólintva János felé, miközben újra keverni kezdte az edény tartalmát.
Alinda leguggolt, mintha a cipőfűzőjét kötné meg, és kétfelé törte a száraz, édes gyökeret. Az egyik felét csendben a Nagymama zsebébe csúsztatta, a másikat pedig odagurította János pedáljához. A férfi lába egy pillanatra megállt, felvette a zsákmányt, és fáradt arcán olyan őszinte, meleg mosoly suhant át, ami pillanatokra száműzte a Fülke-14 rideg fémfalait.