Öröklött tilalmak

Alinda óvatosan a zubbonyának belső zsebébe csúsztatta a meleg tapintású fadarabot. A raktár hideg árnyai között fémpor lebegett a gyenge szellőzőlevegőben.
– Kétszáz éve, 2050 óta zártak be minket ide – suttogta a nagymama, miközben tekintete a homályba révedt. – Az én nagyszüleim még látták a napot. De nektek már csak ez a zárt hálózat maradt, ahol a születés és a halál is csupán wattokban kifejezett adat.
János az ajtóréshez lépett, kikémlelve a szellőző járat iránya felé. A távolban felbúgott a váltóáramú generátor, jelzést adva a következő munkaciklus kezdetére.
– Indulnunk kell, mielőtt a szektoráramkört újraállítják – mondta János halkan. – Ha lemaradunk a létszámellenőrzésről, L656-ot küldik a felderítésre. Ő a fűtőblokkban dolgozik, és ha észrevesz minket, félelmében azonnal jelentést tesz.
Alinda lépett egyet a nagymama felé, tekintetében bizonytalan fény villant. Közelebb hajolt az idős asszonyhoz, hogy János ne hallja meg.
– Tegnap láttam L656-ot a generátornál – súgta alig hallhatóan. – Olyan gyorsan vert a szívem, nagyi... De tudom, hogy a szabályzat tiltja az ilyesmit. A kolónia nem tűri el a kötődést.
A nagymama halványan elmosolyodott, száraz tenyerével megérintette a lány arcát.
– A szerelmet nem tudják lekapcsolni a kapcsolótáblán, Alinda. Bármit mondjanak az Őrszemek, a szív nem dinamó.
János intett a kijárat felé, s a szellőzőakna szűk alagútjában elindultak vissza a fülkék irányába.