Nyomás alatt a sötétben

János egyetlen határozott mozdulattal lekapcsolta a terminál fényét. A vak sötétségben a három menekülő szinte hallotta egymás szaporodó szívverését, miközben az Őrszem nehéz léptei lassan eltávolodtak a fejük feletti fémrácson.
– Ha tovább tehetetlenkedsz, kinyírsz minket! – sziszegte Alinda a fojtogató porban, feszült dühvel megragadva János kartonkabátjának hajtókáját. A lány szemeit elöntötte a tehetetlenség miatti harag, amiért a férfi hideg térképekkel és áramkörökkel kockáztatja az életüket. – Neked ez csak egy logikai rejtvény, ugye? Nem is érdekel, kit találunk odafent!
János nem rántotta el a karját, de a tekintete hidegen, metszően vágott vissza a derengő homályban.
– Ha nem találtam volna meg ezt a nyomvonalat, most a C-szektor büntetőpedáljain rohadnátok mind a ketten! – vágta rá élesen, de a hangjában bujkáló rekedtség elárulta: nem a lány dühe bántotta, hanem saját tehetetlensége.
– Hagyjátok ezt! – lépett közéjük a Nagymama, erélyesen szétválasztva a két fiatal marakodó kezét. – A kolónia falai között így is eleget téptek minket darabokra. Nem fogjuk egymást is elpusztítani ezen a mocskos csővezetéken!
János mély levegőt vett, szorítása megenyhült. A vakvezető kábelt Alinda nyirkos tenyerébe nyomta, ujjai egy pillanatra önkéntelenül rászorultak a lány kézfejére, mintha a durva mozdulat mögött bocsánatot kérne.
– Az elosztószelep húsz méterre van – mondta már csendesebben. – Ha elfordítjuk, az L-szektorban megszűnik a blokád. Együtt kell megcsinálnunk, különben a nyomás visszalök minket.