Az L-szektor árnyai

János megérintette a zölden derengő terminált. A vastag porréteg alatt szaggatottan felpislákolt egy régi hálózati térkép, amely a kolónia rég elfeledett, mélyben futó járatait rajzolta ki.
– Ez a nyomvonal közvetlenül az L lakó szektor alatti szellőzőaknákba vezet – mondta János halkan, a villódzó vonalakat követve. – Ha az ottani elosztónál átváltjuk a zsilipet, elkerülhetjük a főhálózat keresőtüzét.
Alinda keze önkéntelenül összeszorult. Az L-szektor neve hallatán hevesen verni kezdett a szíve. Eszébe jutott az a veszélyes éjszaka, amikor a C-szektorból kilózva próbált átjutni oda, csak hogy láthassa L656-ot. A tiltott érzés, amelyet csak a Nagymamával mert megosztani, majdnem az életébe került: a szektorhatáron Sentinellek állták útját, és csupán a vakszerencsén múlt, hogy nem hurcolták a büntetőfülkékbe.
– Mama... – hajolt közelebb a lány, míg János a vezetékeket vizsgálta. – Szerinted L656 még mindig ott van? A generátoregységeknél szigorúan tiltják a kapcsolatot. Ha rájöttek...
– Csendesebben, kicsim – fogta meg a kezét a Nagymama, szemeiben aggodalom tükröződött. – A kolónia rendje nem tűri a szerelmet, mert a gépnek minden csepp emberi energia kell. De ha eljutunk az L-szektor alatti elosztóig, választ kaphatsz.
A terminál ekkor éles, szaggatott jelzést adott. Az L-szektor felől, a mennyezeti rácsokon át nehéz, fémes léptek ütemes robaja szűrődött le: egy Őrszem járőr haladt el felettük a sötétben.