Nullázott kapacitás

János-g534 a rögzítőkar felé nyúlt, amely vastagabb volt egy átlagos áramköri biztosítéknál, és legalább fél évszázada nem látott kenőolajat. Megmarkolta a hideg vasat, miközben a Nagymama szárazon megjegyezte, hogy a kolónia központi elosztóját szemlátomást nem a finomkezű mérnököknek, hanem a csákányos bányászoknak tervezték.
A férfi meglódította a testsúlyát. Egy száraz csattanás hallatszott, majd egy apró, sárgás szikra pattant ki a biztosítékfészekből. Nem történt látványos robbanás, ám János lába alól hirtelen kicsúszott a talaj: a szíve, amely évtizedeken át hűségesen pörgette a pedálokat a napi szinten adagolt szintetikus masszáért, most végleg felmondta a szolgálatot. Összeroskadt a nyirkos betonon.
Alinda odatérdelt mellé, de a férfi tekintete már csak a fenti gőzcsövekre meredt. A hálózati terminál falra szerelt kis kijelzője egykedvű bipeléssel reagált: „G534-es biológiai egység áramfelvétele megszűnt. Tervszám-korrekció szükséges.”
– Ennyi volt – sóhajtott a Nagymama, s a hangjában nem pátosz rejlett, hanem a megszokás rideg mechanikája. A kolónián a halál nem tragédia volt, csak egy üresen maradt pedálhely.
Alinda kihúzta az öreg görcsbe rándult ujjai közül a rajzot. A kar félig átfordult; a fal mögött felmorajlott a feszültség.