Megtört szavak

Alinda hirtelen kirántotta a karját a nagymama szorításából. A vörösen izzó dinamók zúgása fojtogató volt, de a lány arcán eluralkodó harag gyorsabban terjedt, mint a hálózatban lüktető áramtüske.
– Embernek maradni? – sziszegte Alinda, és a szavai élesebben metszettek a fémzajba, mint az Őrszem szirénája. – Miből? A semmiből? Vagy abból, hogy hagysz másokat megszakadni magad helyett?
A nagymama megdermedt, arca elfehéredett a váratlan csapás alatt.
– Nem tudod, mit beszélsz, kislányom – válaszolta az idős asszony, s hangjában már nem a melegség, hanem a megsértett büszkeség dühös rezgése bujkált. – János nem a gép miatt tette, amit tett, hanem azért, ami a mellkasában dobog. Ha ezt megtagadod tőle, semmivel sem vagy jobb az Őrszemeknél.
– János majdnem ráment a hálózatfeszültségre! – lépett közelebb Alinda meggondolatlanul, egyenesen a tiltott zóna határáig. – A te meseszerű emlékeid nem védik meg őt az áramütéstől!
János riadtan nyúlt utána, hogy visszahúzza a lányt a korláttól, de Alinda durván elhárította a kezét. Az Őrszem-3 nehéz lépteitől megremegett a rácsos padlózat, ahogy a fenyegetően kattogó optikai érzékelőkkel feléjük fordult.
– Tilos a fegyelmezetlenség! – dörrent a fémes hang a csarnokban. – Vissza a termeléshez!
Alinda azonban nem az Őrszemre nézett, hanem a nagymamájára. A közöttük feszülő ellentét most veszélyesebbnek tűnt, mint maga a túlterhelt generátor.