Megtört kötelékek

A koromtötte szervizjárat melegében gyorsan fogyni kezdett a levegő, ahogy a leálló ventilátorok zúgása végleg elhalt. János a szűk fülke sarkában fektette le a lázas öregasszonyt egy kiszegett kábelkötegre. L656 az ajtórésen át figyelte a sötét folyosót, miközben a falak túloldalán elfojtott sziréna hangja tompán rezonált a fémlemezeken.
– Miért kellett ezt? – fordult Alinda élesen a nagymamájához, hangjában gyűlölettel vegyes rémülettel. – Miattad bujkálunk ebben a dög bűzben! A hülye chiped meg az esztelen meséid miatt most mindannyiunkat darabokra tép az őrszem!
Az idős nő nehezen vette a levegőt, de szemeiben meglepően éles harag villant.
– Semmit sem értesz, te szerencsétlen – sziszegte összeszorított fogakkal, miközben eltolta magától a lány felé nyújtott kézmozdulatát. – A te fajtád már csak nyomkodni tudja a pedált meg nyelni a szürke masszát! Inkább dögöljek meg itt, mint hogy a te gyáva szemeddel nézzem ezt a börtönt!
– Elég legyen! – vágott közbe János, és durván megmarkolta Alinda vállát, hogy hátrébb húzza. – Ne itt marjátok egymást, amikor a diagnosztikai ciklus bármelyik másodpercben visszakapcsolhatja a szektort! L656, merre van az elosztó?
– Két szinttel feljebb, de a rács zárva – felelte L656 fagyos élességgel. – És ha ez az öregasszony még egyszer elájul, magunkra hagyjuk. Nem döglünk meg érte.
Alinda elrántotta a vállát János szorításából. Maró dühvel nézett a fémfalra tapadó két férfira, majd vissza a nagymamájára, akinek törékeny teste a sötétben szinte teljesen egybeolvadt a szigetelőcsövekkel. Nem maradt köztük bizalom; csak az életben maradás kényszerű görcse tartotta őket egyetlen térben.