Légiós a küszöbön

Erzsébet még éppen csak visszacsúsztatta a sárgult papírképet a meglazult csavar mögé, amikor a tizennégyes fülke fémajtóját nyers erőszakkal lökték félre. Egy megviselt, riadt tekintetű férfi bukdácsolt be a szűk térbe, sarkában két dühösen morogva várakozó Őrszemmel. A jövevény karján a félig lekapart L656-os azonosító virított, de merev, fegyelmezett tartása elárulta a múltját.
– Új lakó a szektorban – horkantott az egyik Őrszem, a falnak lökve a férfit. – A külső övezet légiójában szolgált, amíg szét nem verték a portyáját. Mostantól a ti fejadagotokat terheli.
L656 riadtan tapadt a kormos fémfalhoz, miközben Nagymama méricskélő, hideg tekintete végigmérte őt. Erzsébet szája keskeny vonallá szűkült, s a hangja metsző élességgel csattant fel:
– Nincs itt hely egy kiszolgált katonának! Nem fogunk egy idegen zsoldost etetni a saját wattjainkból!
– Hagyd abba, Nagymama! – kiáltott rá Alinda meggondolatlan haraggal, megelégelve az öregasszony szűkk Keblű, folytonos elutasítását. – Nem dobhatsz ki valakit csak azért, mert a légióból jött! Ő is ember, és köztünk van!
– Hallgass, Alinda! – torkolta le Erzsébet, s szemeiben veszélyes szikrák gyúltak. – Fogalmad sincs, mit beszélsz, a légiósok csak elvenni tudnak!