L656 sorsa

Kovács hangja reménytelenül visszhangzott a sötétben, de János figyelme már máshol járt. A parázsló jelre szegezte tekintetét, ahol a fal egy része gyanúsan laza volt. Egy rozsdás lemez alól vékony, sötét vezetékek kúsztak elő, mintha egy idegen test erei lennének. Mögülük halk, pulzáló zúgás szűrődött ki.
Alinda meglátta János kezében a kést. – Mit akarsz? – kérdezte, hangjában aggodalom.
– Ezt az egész hálózatot táplálja – válaszolta János, a lemezre mutatva. – Ha ezt átvágjuk, talán...
– Ne! – Kovács remegő hangja metszette ketté a csendet. – Emlékszel L656-ra? Ugyanezt gondolta! A kolónia nem tűri az ilyen „hibákat”. Az Őrszemek azonnal lekapcsolták, de nem csak a hálózatról. L656 szívverése megállt. Teste ott maradt, egy üres héj, minden energia kiszívódott belőle. Halott lett. Te is az leszel!
János tekintete elhomályosodott. L656 sorsa elevenen égett az emlékezetében. De a félelem mellett valami más is feltört benne: Nagymamája halk, titkos meséi a napfényről, a szabadságról. Azok a tiltott érzések, a vágy egy másfajta létezés iránt, erőt adtak neki. Nem akart egy újabb L656 lenni, puszta energiaforrás.
Kovácsra és Alindára nézett. – Nem fogok tétlenül várni – jelentette ki.
Kinyitotta a kést. Egy mély lélegzetet vett, mielőtt a rozsdás lemez mögött kivehető, vastag, szürke kábelt célozta volna. A fém és a műanyag érintkezése halk, feszült csendet hozott, mielőtt a penge vágni kezdett.