Kritikus feszültség — más fényben

János fojtott parancsára mindhárman beljebb nyomultak a nedves szervizalagútban. A fejfeletti vezetékekből hirtelen éles, sercegő hang csapott fel: a kolónia központi hálózata túlterhelődött. A falba süllyesztött transzformátorok vörösen villogtak, ahogy a haldokló szektorok próbálták elszívni az áramot a tartalékvonalakról.
– A főkapcsoló le fog oldani! – zihálta János, és egy nehéz fém kapcsolódobozhoz nyúlt. – Ha áramtalanít a rendszer, az automata zsilipek mindörökre lezárnak mögöttünk és előttünk is.
– A szüleid régen pontosan ettől rettegtek – mutatott a vibráló kábelekre a nagymama, miközben Alinda karjába kapaszkodott. – A kolónia túl sok energiát követel, de a hálózat már nem bírja. Mindent felégetnek.
Alinda látta, ahogy a szikrák záporoznak a fejük felett. Bár a félelem szorongatta a torkát, tudta, hogy nincs hová visszafordulniuk. A hátuk mögött a szervizfolyosóban már tisztán hallatszott az őrszemek fémes lépteinek visszhangja, amit a szirénák vészjósló búgása festett alá.
– Válasszuk le a tizenötös szektort! – kiáltotta Alinda a villogó vészfényben. – János, a manuális átkötő kar! Ha átirányítod a terhelést a szervizfülkére, kinyílik a túloldali retesz!
János nem habozott. Karját megfeszítve lerántotta a rozsdás kart. Óriási csattanás rázta meg a falakat, a vezetékek füstölni kezdtek, de a szint végén lévő nehéz fémfedél lassú sziszegéssel felemelkedett.