A tiltott névjegy

A zöld jelzőfény derengésében János azonnal megragadta a nagymama karját.
– Gyerünk! – szisszente. – Az őrszem közeledik.
Alinda botladozva követte őket a szűk alagútban. A mögöttük maradt fémrács túloldalán már hallatszott a csizmák nehéz, fémes dohogása.
– Anyád is pontosan ezt tette volna – lihegte Erzsi néni, miközben János félig emelve segítette őt a meredek lépcsőfokokon. – Ugyanaz a dac van benned, ami benne volt.
– Ne beszélj most apámékról, nagyi! – vágott közbe Alinda halkan, riadtan hátrapillantva a sötét szervizaknába. – Elvitték őket a szektorváltáskor. Nincsenek itt.
– De a vérük itt van – suttogta az idős asszony, s megragadta a lány csuklóját. – Apád, a régi nyolcas szektor mérnöke, még hitt abban, hogy a család nem törölhető adat. Anyáddal együtt elrejtettek téged a regiszterből, amíg tehették. Ezért maradtál életben.
János megtorpant egy nyirkos elágazásnál, s fojtott hangon közbeszólt:
– A kolónia törvényei szerint a nem regisztrált rokonság szabotázs. Ha ránk találnak, Alindát törlik.
– És L656? – csúszott ki Alinda száján a félelem szülte kérdés, miközben a tiltott érzés melege átjárta. – Őt is elviszik miattam?
– Senkiről nem beszélünk – vágta rá János élesen, de szemeiben mély aggodalom tükröződött. – Haladjunk!