Koppanás a csöveken

Az Őrszem optikai szenzorai gyors egymásutánban villantak fel, ahogy a fenyegetettségi indexet kalkulálta. A sokkolóbot fémhegye alig néhány centire állt meg János mellkasától, de a szervómotorok zümmögése bizonytalanná vált. A gép nem könyörületből torpant meg, hanem a szigorú protokollba nem illeszkedő mintázat láttán: a három ember egyidejű, egymást védő jelenléte kiszámíthatatlan anomáliát jelzett a rendszernek.
– Rendszerelleni magatartás rögzítve – sziszegte az Őrszem fémes hangszórója. – Korrekciós eljárás kezdeményezése…
A gép szavait azonban hirtelen félbeszakította a falakból érkező rezonancia. A Fülke-14 feletti vaskos szellőzőcső mélyéről három ütemes, éles koppanás visszhangzott végig a lemezeken. Kettő rövid, egy hosszú. A kolónia elfeledett, alsó járataiban elterjedt tiltott jelzés volt ez: figyelmeztetés és hívójel egyszerre.
Alinda elfojtotta a lélegzetét. Nem a fegyver fenyegető csövére nézett, hanem Jánosra, aki lassan bólintott. Gábor bácsi összegörnyedve szorította a Nagymama vállát, de már ő sem hátrált. Az Őrszem feje lassan a plafon felé fordult, s a vörös fénypásztázó a szellőzőrácsra vetült.
Ebben a sötét, feszült másodpercben a Fülke-14 rejtőzködői megértették, hogy a falakon túl valakik már válaszolnak a kiállásukra.