Kopogtatás a lemezen

Az ajtó fémje csikordult, ahogy a két Őrszem belépett a fülkébe. Nehéz lépteik kongtak a bordázott padlón, a sisakjaik vizuális érzékelői vörösen pásztázták a keskeny teret. Nagymama mozdulatlanul ült a fekhelyén, kezeit a térdén nyugtatva, míg János a falnak dőlve próbált természetesnek tűnni.
– Áramfelvételi eltérés az L-42-es körzetben – recsegte az elülső Őrszem gépies hangja. – A dinamóállomás hiányt jelzett. Ki felel a veszteségért?
– A biztosíték melegedett túl – vágott közbe János gyorsan, szaggatottan. A homlokán izzadságcsepp gyöngyözött. – Csak a csatlakozást tisztítottam. Nincs szivárgás.
– A mérés elmaradása szabotázs – lépett közelebb az Őrszem, és a botját a fali lemez felé lendítette. Éppen oda, ami mögött Alinda lapult.
A szűk, sötét járatban Alinda a szájára tapasztotta a kezét. A cső falán át érezte a fém rezgését, a por kaparta a torkát. A szívverése olyan hangosan dübörgött a fülében, hogy attól félt, odakint is meghallják. *Ha felfedeznek, mindennek vége* – gondolta rettegve. De a sötétben eszébe jutott L656 halk szava a generátorcsarnokból és János óvó jelenléte. Vajon hogyan maradhat ember az, aki állandóan rejtőzködni kényszerül, és akinek még a szerelme is tiltott vétek?
– Nincs itt semmi, csak két öreg csont meg egy szerelő – szólalt meg Nagymama fagyos nyugalommal. – A rendszer öregszik, nem mi.
Az Őrszem egy pillanatig hallgatott, a szkennere felberregett. Végül visszahúzta a botot.
– A következő elmaradásért büntetőáramkör jár. Takarodó.
Amint a léptek elhaltak a folyosón, János mély levegőt vett, és a falburkolat felé nyúlt.