Kockázatos hallgatás

A vastag szigetelés mögött a sötétség meleg és porszagú volt. Alinda alig mert lélegezni, meztelen tenyérrel szorította a szellőző cső peremét, miközben a rács résein át figyelte a mérőállomást. L656 lépett be elsőként, magányosan, kezében a mentesítő brigád nehéz fényszórójával. A vakító pásztag végigsöpört a túlterhelt, még füstölgő kapcsolótáblán.
– Nincs itt senki – kiáltotta vissza L656 a járatba, de a hangja feszülten megremegett. Megállt az átállított rézkar előtt, majd ahelyett, hogy a riasztógombhoz nyúlt volna, három ütemes, halk koppintást mért a gőzcsőre. Egy elfeledett, titkos jelzést.
– Látod? Három koppanás – suttogta Alinda, miközben a mellkasa hevesen emelkedett. Közelebb húzódott a Nagymamához. – Nem jelent fel bennünket. De ha az Őrszemek átvizsgálják a naplózót, és rájönnek, hogy ő hagyta nyitva ezt a szektort... mi lesz vele, Nagyi? A megsemmisítőbe küldik!
– Tudja a kockázatot, kislányom – felelte halkan a Nagymama, és megszorította a lány remegő kezét. – És mégis megtette. A döntés az övé volt, a tiéd pedig az, hogy túléled.
– Szeretem őt – vallotta be Alinda halkan, bár a Kolóniában a szó maga is súlyos törvényszegésnek számított. – Nem hagyhatom, hogy miattam bűnhődjön.
L656 eközben szándékosan elfordult a szervizalagút bejáratától, és hamis koordinátákat mormolt a kommunikátorába, fedezve az útjukat.