Kóbor áram a falban

A tizennégyes fülke falában futó, szigetelésüket rég elveszített rézkábelek váratlanul sercegni kezdtek, s az égett savanyúkáposzta jellegzetes szaga töltötte be a szűk teret. János watt-átcsoportosítása ugyanis nem várt mellékhatással járt: a C-szektor elavult elosztódoboza úgy próbálta kiegyenlíteni a hirtelen fellépő hiányt, mint egy elkeseredett könyvelő, aki sárral igyekszik betömni a hiányzó milliókat.
– Ha most lecsapja a főbiztosítékot, Bordás kolléga megint a csőkarimák mögül fog üvölteni a váltóáram szentségéről – morgott János félholtan a dohos matracon, miközben a plafonról lelógó, porlepte izzó veszélyes, lila vibrálásba kezdett.
Nagymama száraz nyeléssel kísérve figyelte a falrésekből kiszökő apró, kék szikrákat.
– A harmincas években a falun legalább a gőzcséplő nem szikrázott, ha túlhajtották – jegyezte meg fanyarul, majd egy gyanúsan nedves ronggyal nyúlt a sercegő kapcsolódoboz felé. – Teréz, fogd a fémvödröt! Ha a hálózat túllépi a kritikus ampert, ez a fülke úgy köp majd tüzet, mint a szomszéd gépmester a szintetikus kávé után.
Alinda gyorsan elrántotta Nagymama kezét a tüzet okádó fémháztól.
– Kézzel ne! A központi modul most azt hiszi, egy komplett illegális dinamóterem terheli a fővezetéket. Ha az Őrszemek hálózati szabotázst regisztrálnak, nem csupán megvonják a fejadagot, de holnap reggel mindannyiunkat átirányítanak a nagyfeszültségű pedálokhoz!
János nehézkesen kinyújtotta a karját, s csupasz tenyerét a fali földelősínre tapasztotta, hogy saját kimerült testével vezessen el némi kóbor áramot. A hálózat baljós zümmögése alábbhagyott egy árnyalatnyit, de a fal mögötti csővezetékek továbbra is úgy ketyegtek, mint egy rosszul beállított időzítő elosztó.