Kéretlen jövevény

A fémfedél kattanása mögött alig telt el pár pillanat, amikor a 14-es fülke nehéz védőajtaja fémes sikollyal gőzt eresztett, és kitárult. Kovács, a szektor megbízottja lépett be elsőként, nyomában egy idegennel. Kovács arca sápadt volt, ujjai görcsösen szorították az adatrögzítő táblát; láthatóan rettegve próbálta fenntartani a kolónia által megkövetelt rendet a vésztartalék hideg sötétjében.
– Új lakó áthelyezése a zónából – hadarta Kovács szaggatottan, miközben tekintete óvatosan kerülte a kihűlő fűtőbordákat. – A kvótája a fülke kollektív energiatartalékát terheli. Mától itt pedáloz.
Az újonnan érkezett férfi nem viselte a megszokott szürke kezeslábast. Vállán elnyűtt, koptatott zubbony feszült, mozdulatai pedig egy sokat megért katona nyers önbizalmát tükrözték. Nem hajolt meg az ellenőrzőfények előtt, tekintete megvetően söpört végig a szűk cellán.
– Az idegen légióban nem mértek wattokat a túlélésért – vágta rá érdes hangon, közvetlenül Kovács arcába hajolva. – Nem fogom a saját véremet adni egy rozsdás ergométerbe, csak mert a központi rendszertelen elosztóitok leálltak.
Kovács visszalépett egy lépést, félelmében szinte a falba csúszva. A kolónia szigorú hierarchiájában a nyílt engedetlenség mindannyiuk elhallgattatását jelenthette. Alinda a sarokból figyelte a jövevényt: az ismeretlen férfi érkezése azonnal szétzúzta Kovács eddigi megtörhetetlennek hitt hatalmát.