A fény jussa

Kovács tehetetlen dühhel és rejtett remegéssel nyúlt az övén lévő terminálhoz, de a riasztógombot nem merte megnyomni. Tisztában volt vele: ha az Őrszemek szimatot fognak a 14-es fülke körül, az egész szektorra ráverik a kollektív megvonást, és ő maga veszíti el a szektormegbízotti beosztását.
– A Napfény Örökösei már nem csak a szellőzőkben suttognak – sziszegte az új lakó, miközben nehéz léptekkel letelepedett a lecsavarozott vaságy szélére. – A felső szektorban lekapcsolták az elsődleges dinamóköröket. Odakint azok szedelőzködnek, akik tudják, milyen volt az igazi nap, és nem wattokban mérik az emberi életet. Nem büntetésre készülnek, hanem arra, hogy visszavegyék a jussukat.
A cella sötét sarkában ülő nagymama halkan beszívta a levegőt, ujjai görcsösen fonódtak Alinda csuklójára. A lány érezte az öregasszony kezének remegését, de a félelem mögött ott lappangott a régi világ emléke: a szabad ég alatti forróság, amit a nagyszülei történeteiből ismert. Alinda mellkasa összeszorult, ahogy megértette, hogy a falakon túli lázadás nem csupán monda.
Kovács két lépést hátrált a nehéz acélajtó felé, ujjai közt a táblával. – A hálózat szabályai mindenkire vonatkoznak! – hadarta rekedten, de a hangjából hiányzott a meggyőződés. – Ha az energiakvóta kiesik, a rendszer a ti testetekből vonja el a hiányt! – A retesz fémes csattanással záródott mögötte, magára hagyva a fülke lakóit a beáramló hidegben és a kibontakozó ellenállás sötét árnyékában.