2222 · Cső-Mária
Karcok a hűvös vasban
János egy nehéz, leláncolt vaskerekű szelepnél állt meg, ahol a pára rozsdás lepedékként tapadt a falakra. A lámpák piros derengése itt már alig ért el, csak a kábelszigetelések nyirkos szaga sűrűsödött a szűk térben.
– Ez az – emelte fel a kezét János, és ujjaival egy kopott, szikével fémbe karcolt jelet tapintott ki a szelep peremén. Egy szabálytalan napkorong volt, pont olyan, amilyet Alinda a nagymamája régi füzetének szélén látott gyerekkorában. – Amikor a vezetőség megszigorította a műszakváltásokat, ő karcolta ide. Azt mondta, ha egyszer a kolónia levegője végleg megkeseredik, itt még marad egy kézi szelep.
Alinda megbabonázva lépett közelebb. A szeme előtt eddig csak a szigorú, szabálykövető idős asszony képe lebegett, aki mindig időben jelentkezett a dinamóteremben, és csöndre intette a családot. A karcolás elmosódott vonalai mögött most először sejtette meg a nőt, aki egykor meg merte érinteni a törvényen kívül rekedt G534-et.
– És miért hagyott el mégis? – kérdezte a lány, miközben fojtogató dühéből már csak a csontig hatoló hideg maradt.
János megragadta a rozsdás kart. Az izmai megfeszültek, ahogy teljes testsúlyával ránehezedett. A fém sikoltva engedett, és a mélyből hűvös, tisztább légáramlat csapott fel feléjük.
– Mert meg akart védeni téged meg az anyádat – mondta János rekedten, szemeit nem véve le a lassan forgó tengelyről. – Nem az engedelmességből választotta a tiszta nyilvántartást, hanem fegyverként használta. Tudd meg, Alinda: nem a szabályok éltették, hanem az, amit eltitkolt előlük.
– Ez az – emelte fel a kezét János, és ujjaival egy kopott, szikével fémbe karcolt jelet tapintott ki a szelep peremén. Egy szabálytalan napkorong volt, pont olyan, amilyet Alinda a nagymamája régi füzetének szélén látott gyerekkorában. – Amikor a vezetőség megszigorította a műszakváltásokat, ő karcolta ide. Azt mondta, ha egyszer a kolónia levegője végleg megkeseredik, itt még marad egy kézi szelep.
Alinda megbabonázva lépett közelebb. A szeme előtt eddig csak a szigorú, szabálykövető idős asszony képe lebegett, aki mindig időben jelentkezett a dinamóteremben, és csöndre intette a családot. A karcolás elmosódott vonalai mögött most először sejtette meg a nőt, aki egykor meg merte érinteni a törvényen kívül rekedt G534-et.
– És miért hagyott el mégis? – kérdezte a lány, miközben fojtogató dühéből már csak a csontig hatoló hideg maradt.
János megragadta a rozsdás kart. Az izmai megfeszültek, ahogy teljes testsúlyával ránehezedett. A fém sikoltva engedett, és a mélyből hűvös, tisztább légáramlat csapott fel feléjük.
– Mert meg akart védeni téged meg az anyádat – mondta János rekedten, szemeit nem véve le a lassan forgó tengelyről. – Nem az engedelmességből választotta a tiszta nyilvántartást, hanem fegyverként használta. Tudd meg, Alinda: nem a szabályok éltették, hanem az, amit eltitkolt előlük.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- janos-g534
Helyszín
- elfeledett-jaratok
Előző jelenet szereplői
- alinda
- janos-g534
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.