G534 válasza

János előszedett egy megkopott fém lapkát a zsebéből, amelyre a G534-es azonosítót marták. A lüktető kék fényben a számsor szinte teljesen elhalványult.
„A nagymamád mindig elfordította a fejét, amikor a C-szektoros műszakban elhaladtam mellette” – lépett a kollektorhoz János, hangjában évtizedes hirtelen indulat feszült. „A szabályokra hivatkozott. Azt hajtogatta, hogy a kolónia törvényei szerint a kötődés büntetendő zavar. De láttam a tekintetét. Éreztem, amit elfojtott. És én hülye módjára hagytam, mert féltem a büntetéstől.”
Alinda meglepődve nézett rá. A nagymamája sosem említette a G534-es munkást, de a lány most hirtelen megértette a halk sóhajok értelmét, amelyeket gyerekként hallott a szűk fülkében. A nagymama a szabályok mögé rejtőzött, pedig a szívében ugyanaz a tűz égett.
János nem tehetett róla, a felgyülemlett keserűség meggondolatlanná tette. Megragadta a kollektor rozsdás, elakadt főkapcsolóját.
„Várj! Ne nyúlj hozzá!” – csattant fel Alinda, és közelebb lépve megpróbálta elrántani a férfi kezét. „Fogalmad sincs, mit váltasz ki! Ugyanúgy elhamarkodod, mint régen!”
János azonban elborult fejjel lerázta a lányt, és teljes testsúlyával ránehezedett a karra. A rozsda csikordulva megadta magát, és a gép mélyéből felbőgött a visszatérő áram zúgása.