Füstbe ment váltóáram

A meleg kalóriatömb alig lapult meg Alinda tenyerében, amikor a falban futó rézkábelek baljós, darázsszerű zúgásba kezdtek. A C-szektor elavult hálózata nem díjazta a személyes pillanatokat, különösen ha a dinamók fordulatszáma váratlanul meglódult valahol a felső szinten. A mennyezeti lámpák kékes fénnyel pislákoltak, majd egy fülsiketítő pukkanással megadták magukat a hirtelen túlfeszültségnek.
„Már megint az a szerencsétlen Bendi tekeri túl a hajtókart!” – sziszegte a sötétben Gábor bácsi, miközben reflexből a feje fölé emelte a csavarkulcsát, mintha az megvédené a kirobbanó szikráktól. A fali hangszóróból azonnal felrecsegett a szektorfelelős rekedt üvöltése, aki a váltóáram megbecsüléséről és az elpazarolt kilowattok csillagászati áráról torkaszakadtából szidta a névtelen elkövetőt.
A falikábelekből áradó égett szigetelésszag gyorsabban terjedt, mint az őrszemek haragja. János nem teketóriázott: egyetlen határozott mozdulattal ragadta meg Alinda könyökét, míg a másik kezével a nagymamát támogatta meg. A sötétben szikrázó biztosítéktábla alatt a kolónia megszokott, szigorú fegyelme pillanatok alatt kaotikus kapkodásba fulladt, ami tökéletes alkalmat teremtett a távozásra.
„Ha az őrszemek ideérnek a biztosítékok miatt, senkit sem fognak az adagokról kérdezni, csak feltesznek a korrekciós listára” – mormogta János gyakorlatias szárazsággal, miközben a füstölő csőrendszer mentén az elfeledett szellőzőakna felé terelte őket. Alinda szorosan markolta a kapott ételt; a hálózat ugyan összeomlott, de a sötétség borította útvonal végre szabad volt előttük.