Feszültség alatt — más fényben

A fémes léptek lassan eltávolodtak a folyosón, ám a megkönnyebbülés pillanatait hirtelen éles sercegés vágta át. A fülke falán futó rozsdás kábelek fojtott búgásba kezdtek, majd a mennyezeti lámpa vad vibrálásba fogott. A műszakváltáskor felpörgetett generátorok túlterhelték az L-szektor elavult hálózatát.
– Már megint a fővezeték… – sziszegte az új lakó, és visszahúzta a kezét a fémretesztől, amint a kapocsdobozból kékes szikrák pattantak ki. – Ha a biztosíték lecsap, az Őrszemek azonnal visszajönnek ellenőrizni az áramfelvételt.
János felült a vaságyon, és nehézkesen a hideg falnak támaszkodott. Légzése még mindig szaggatott volt, de a szemeiben megjelent a felismerés szikrája. A hálózat ingadozása nem volt újdonság: a kolónia koplaltatott áramkörei képtelenek voltak egyszerre kiszolgálni a dinamótermeket és a túlzsúfolt lakócellákat.
– Alinda, nyúlj be a panel mögé! – utasította csendesen a nagymama, miközben védelmezően maga elé húzta a lányt. – Tudod, hol van az átkötés, amit apád csinált. Ha nem tehermentesítjük a szektort, a túlfeszültség kiégeti János csatlakozóját is.
A lány nem habozott. Bár a félelem még mindig ott bujkált a torkában, az ujjai maguktól találták meg a burkolat alatti hideg rézdrótot. Kint a szirénák hangja egybefolyt a vezetékek fülsiketítő sípolásával, miközben a fülkében rekedt négy ember tudta: a túlterhelt rendszer most mindannyiuk életével játszik.