Feszültség a sötétben

Alinda éppen kinyújtotta volna a kezét a szellőzőből lelógó drót felé, amikor a fülke mennyezeti lámpája vészjóslóan felizzott, majd halk pattanással sötétbe borult a 14-es fülke. A szellőzőrendszer megszokott, durva zúgása egyetlen pillanat alatt elhalt, s a falak mögött futó vezetékek felől fojtott sercegés hallatszott. A kolónia hálózata ismét elért a kritikus túlterhelési ponthoz.
– Vedd el! Rögtön! – sziszegte a nagymama fojtott hangon, miközben az ajtóréshez ugrott, nehogy az őrszemek külső lámpája meglássa a tiltott küldeményt.
Alinda megragadta a drótot, lefejtette róla a karcolt masszadarabot, majd a matrac alsó varrásába rejtette. A folyosó felől ekkor csattantak fel az első szektoriális vészjelzők. A főáramkör kiesése miatt a dinamoteremre nehezedő nyomás felborította a szigorú napirendet: az automata szellőzés leállásával a hálókamrákban pillanatok alatt megrekedt a meleg, elhasznált levegő.
A szellőzőakna mélyéből fémes koppanás hallatszott, ahogy János gyorsan visszahúzta a drótot. A kolónia szabályai szerint a hálózati ingadozások idején minden lakónak a fekhelyén kellett maradnia. A sötétben a nagymama bütykös ujjai rátaláltak Alinda kézfejére. Mindketten tudták, hogy ha a túlterhelt hálózat teljesen leáll, a szektorzárás automatikusan életbe lép.