Kiesett teljesítmény

A fojtogató hőség percek alatt elárasztotta a C-szektor szűk folyosóit. A leállt szellőzők helyett csak a fém tágulása sercegett a sötétben, miközben a hálókamrák ajtói felett egymás után villantak fel a vörös zárófények. Alinda tüdeje égett az elhasznált, sűrű levegőtől, de a nagymama szorítása a csuklóján nem engedte, hogy akár csak megmozduljon.
Odakintről hirtelen tompa puffanás hallatszott, amit rekedt, szaggatott köhögés követett a szomszédos ágyszektorból. Gábor bácsi, a 15-ös fülke idős lakója zuhant a vasrácsos padlóra. A hirtelen légszomj és a páratartalom megugrása legyűrte a szervezetét, amely évtizedek óta koptatta a pedálokat a kolónia mélyén.
– Maradj veszteg – suttogta a nagymama, bár az ujjai rezegtek a lány bőrén.
A folyosón nehéz, kimért léptek visszhangoztak. Egy Őrszem közeledett a vészvilágítás gyenge, sárgás fényében. Nem sietett, nem hozott oxigénmaszkot. Megállt a földön vonagló öregember mellett, majd a csuklóján lévő leolvasóval szótlanul regisztrálta a férfi azonosítóját. A szektorban egyetlen részvételt kifejező szó sem hangzott el; a kolónia gépezetében a leálló szív nem tragédia volt, csupán kiesett teljesítmény.
– Kettes fokozatú leállás. Biotömeg-elszállítás előkészítve – mondta a tiszt a kommunikátorába, miközben Gábor bácsi mellkasa utoljára emelkedett meg, s a mozdulat végleg elernyedt.
Alinda szeme előtt sötét foltok ugráltak a fojtogató melegtől és a rémülettől. Nem maga a halál ténye csapott le rá a legkeményebben, hanem a hűvös közöny, ahogy a rendszert működtetők elkönyvelték a veszteséget. A lány a matrac varrásába rejtett masszához szorította az ujjait, miközben lassanként felérte ésszel: ezen a helyen az emberi élet csak addig létezik, amíg forgatja a kerekeket.