Feszültség a falak közt

Kovács szótlanul, táguló pupillákkal hátrált ki a fülkéből, hagyva, hogy a nehéz vászon mögötte visszahulljon. Kálmán gúnyos fintorral dobta le elnyűtt zsákját a sarokba, meg sem kérdezve, kié az a fekhely.
– Látod, mama? Így kell bánni velük! – szólt közbe Alinda hirtelen haraggal, szemeiben a düh szikrájával. – Te meg évtizedek óta csak hunyászkodsz és pedálozol nekik!
– Hallgass, te meggondolatlan kislány! – torkolta le Nagymama remegő, mégis éles hangon, miközben magához ölelte a megmaradt holmiját. – Nem tudod, mit beszélsz. A légiós erőszakossága csak romlást hoz a fejünkre!
A feszültség szinte szikrázott a szűk helyiségben, amikor a mennyezeti csőrekesz fémes csikordulással félrecsúszott. Egy sovány, kormos arcú férfi ereszkedett le a csőhálózat sötétjéből: János, a G534-es munkás. Ruhája szinte izzott a túlfeszültség szagától, tekintete riadtan futott végig a bent lévőkön.
– Ne kiabáljatok... a hálózat túlterhelt, elszívja az energiát a szektorból – suttogta János szaggatottan, és önkéntelenül Nagymama felé lépett egy védelmező mozdulattal. – Érted jöttem, mama. Figyelmeztetni akaróztam...
– Menj innen, G534! – vágta rá Nagymama hidegen, bár a hangja elcsuklott, és megremegő ujjai gépiesen a mellkasához szorultak. – A törvény tiltja a számozatlanok behatolását. Nem kértem a segítségedet!
Alinda meglepetten nézett a nagyanyjára: a szigorú, elutasító szavak mögött most tisztán látta a halálos aggodalmat, amit az idős asszony a férfi iránt érzett. János megdermedt, megadóan bólintott, majd némán visszahúzódott a sötét járatba.