Érintés a gőzben

A szokatlan, vakító fényben az L-szektor nyirkos falai szinte aranyszínben úsztak, ám Alinda számára a világ hirtelen egyetlen emberre szűkült vissza. Nem törődött többet Nagymama megrökönyödött hallgatásával, sem a csövekből süvítő gőzzel. Egyetlen lépéssel János mellett termett, akinek megégett tenyeréből még mindig vékony füstcsík szállt fel.
„Ne mozdulj!” – mondta Alinda, és a hangjában lévő szaggatott félelmet felváltotta valami eddig ismeretlen, tiszta gyengédség. Óvatosan megragadta János sértetlen csuklóját, mintha a fiú csontjai törékeny üvegből lennének.
János fájdalmasan felszisszent, de amikor tekintete találkozott a lányéval, az arca elernyedt. A megégett bőre sajgott, mégis elmosolyodott. „Jól vagyok” – suttogta bizonytalanul, bár a láza már emelkedni kezdett a sokktól.
Alinda habozás nélkül tépett le egy darabot a saját vászonruhája aljából, és finoman János sebére szorította. Ez az apró, fizikai érintés szokatlan és tiltott melegséget hordozott a Kolónia gépies világában. L656 közben remegő kézzel rögzítette a szikrázó kábelt, miközben Nagymama tehetetlenül állt a háttérben.
„Miért kockáztattad ezt meg?” – kérdezte Alinda halkan, miközben a fiú ujjai közt óvatosan összefonta a sajátjait.
János közelebb hajolva rátekintett. „Mert nem akartam, hogy a sötétben maradj. Sem te, sem a mosolyod.”