A fémrács mormolása

A szellőzőcsöveken át fémes, ritmikus dobbanás visszhangzott. Nagymama riadtan kapta a fejét a sötétebb folyosóág felé, ahol a gőz már elült.
„Jönnek” – suttogta a torkát szorongatva. „A napszektor energiaelvonása elindította az ellenőrzést. Az Őrszemek nem késnek.”
L656 kétségbeesetten próbálta elfedni az átkötött elosztót egy rozsdás lemezzel. A keze reszketett, a csatlakozók még mindig sercegtek a túlterheléstől. János mélyet lélegzett, torkából elfojtott nyögés szakadt ki, ahogy a kötéssel átpántolt tenyerét a falnak támasztotta.
„Menjetek!” – sziszegte János. „Én itt maradok. Elterelem őket.”
„Kizárt” – vágott közbe Alinda. A kolónia szigorú napirendje és a mindennapi félelem eddig mindig vak engedelmességre kényszerítette, de most valami megváltozott benne. A lány a szabályok fölé emelkedett: nem gép volt többé, amely megmenti saját magát, hanem ember, aki felelősséget vállal a másikért.
Nagymama tehetetlenül nyúlt utána, ám Alinda már beállt János megsebzett oldala alá, és átkarolta a fiú derekát. L656 egyetlen utolsó pánttal rögzítette a borítást, majd mindhárman bevetették magukat az elfeledett járatok homályos, nyirkos kanyarulataiba.