Élő áramkör

János-G534 csontjaiban megremegett a hideg fém, ahogy meghallotta a közeledő acélsarok csikorgását. Az Őrszem mindjárt beért a folyosó fordulóján. Nem volt idő elsimítani a manuális feszültségáthidalás digitális nyomait; a rendszer perceken belül lefuttatta volna a teljes diagnosztikát, leleplezve a tizennégyes fülke javára végrehajtott titkos átirányítást.
János egyetlen elszánt mozdulattal feltépte a saját biointerfész-csatlakozójának védőfedelét. Nem a hálózat védőáramköreit terhelte tovább, hanem a saját elszámolható energiakontingensét kapcsolta közvetlenül a fővezetékre. A csuklóján futó tűk kékes fénnyel izzottak fel, s a szája szélére kiült a megfeszített veríték. A generátor visszajelzője megbillent, s a fenyegető vörös sáv lassan visszaszelídült zölddé.
A tizennégyes fülkében a ventilátor rekedt zúgással újra megindult. A narancssárga derengés meleg, állandó fénnyel terült el a puszta falakon. Erzsébet mély lélegzetet vett, s óvatosan kiengedte Alinda vállát.
– Megcsinálta – suttogta a lány, és a puszta betonra szorította a tenyerét, mintha megérezhetné a kábeldobozban lüktető, idegenből átfolyó meleget.
Amikor az Őrszem belépett a generátoregység félhomályába, János gépiesen, merev háttal állt a kapcsolópult előtt. Sápadt volt, de a monitor zölden vibráló soraiban nem maradt fennakadási nyom. A fémcsizmás alak végigmérte őt, majd egyetlen szó nélkül fordult vissza a sötétbe. János lehunyta a szemét; tudta, hogy a saját életerejét adta oda, de a megfeszített pillanatban megszűnt puszta fogaskeréknek lenni.