Elfojtott dobbanás

A csend szinte fizikai súllyal nehezedett az elfeledett járat fémfalaira Alinda leleplező kiáltása után. A nagymama arca viaszfehérré vált, s ráncos keze ösztönösen a szürke munkásruha belső zsebéhez tapadt, védelmezve a gondosan elrejtött táptasakot. A lelepleződés kényelmetlen igazsága ott vibrált a párás, hideg levegőben.
János – a kolónia nyilvántartásában csak G534-es – dermedten állt. Tekintetében az eddig elfojtott félelem helyét átvette a megrendült remény. Megértette: az idős asszony nyers elutasítása csupán páncél volt, amellyel mindkettőjüket óvni próbálta a büntetéstől. A férfi óvatosan lépett egyet előre, s bár nem ért hozzá a nagymamához, lépéséből eltűnt a korábbi bizonytalanság.
Mielőtt azonban az asszony bármit felelhetett volna, a folyosó mennyezetén felvillant a sárga jelzőfény, s a fémfalakból felzúgott a szektorváltást kísérő tompa sziréna.
– Az Őrszemek a kettes járatot ellenőrzik – suttogta a nagymama rekedten. Hangja remegett, de a tekintete egyetlen meleg, elmosódott pillanatra újra találkozott Jánoséval. – Mennem kell a generátor-egységhez.
Sietős léptekkel megindult a csövek alatt. Bár a szigorú protokollnak megfelelően távolságot tartott tőlük, a zsebébe rejtett tasakot szorosan a bordáihoz simította – s ezt az elhallgatott gesztust már egyikük sem tagadhatta le többé.