Álarcok a sötétben

L656 gúnyos szavaira János meg sem próbált válaszolni. Inkább kikerülte a vezetékekből sziszegő gőzt, és határozott léptekkel a nagymama elé állt. Kinyújtotta a kezét, hogy megtámassza az idős asszony megroggyanó térdeit. A mozdulatban tiszta gyengédség bujkált – olyan őszinte törődés, amelyet a kolónia fémfalai között a törvények értelmében tiltott pazarolt energiának tekintettek.
A nagymama tekintete egyetlen szempillantásra megenyhült. A férfi közelsége felébresztette benne a régen eltemetett melegséget, s a szürke munkásruha alatt elfojtott sóhaj szakadt ki belőle. Ám a fegyelem beidegződései s a félelem azonnal győztek: nyers mozdulattal ütötte el magától János kinyújtott karját.
– Hagyd ezt, G534-es! – vágta rá rekedten, hideg távolságtartást erőltetve magára. – A kolónia törvényei nem ismerik a magánéletet. Az ilyen figyelem csak elvonja az erőt a munkától!
Alinda indulata ekkor csapott át a gáton. A lány meggondolatlanul rontott kettejük közé, és szikrázó szemekkel támadt rá a nagymamára.
– Mégis meddig hazudsz magadnak? – kiáltotta dühösen, a nagymama ingujjára mutatva. – Elutasítod őt, miközben pontosan tudom, hogy mennyire vágytál az odaadására! A 4-es cikkely mögé bújsz, mégis eldugtad a tőle kapott táptasakot!