Ébredő reflexiók

A kar fémes csikordulása még el sem ült a szűk alagútban, amikor a megdöntött tükrök polírozott felületéről vakító, aranyló fénynyaláb vágódott ki. A fény nem a mennyezeti elosztók gépies, szürke pásztázását követte, hanem megvilágította a nedves sziklafalakat, s elért az L-szektor felé vezető szellőzőrácsokig.
Alinda ösztönösen visszalépett, de a porszemcsék tündöklése a meleg sugárban elállította a lélegzetét. János feszülten figyelte a csatlakozókat: a feszültségmérő mutatója veszélyesen kilendült. A kolónia hálózatának átrendeződése nem maradhatott sokáig rejtve a központi vezérlő előtt.
– A lakóhelyiségek felé áramlik – mondta Gábor bácsi, s kezét a vibráló csővezetékre szorította. – A műszakváltó sziréna perceken belül megszólal. Ha az Őrszemek észreveszik a feszültségingadozást a főágon, azonnal lezárják a szervizjáratokat.
János Alindához lépett, és határozottan megfogta a lány remegő kezét. A szorításban ott rejlett mindaz, amit a kolónia szabályzata próbált kiirtani belőlük: a gondoskodás és az összetartozás. Tudta, hogy a visszaút lezárult. A járat távoli végéből már felhangzott a műszakváltás első, fémes kongása, ám a sötét folyosók mélyén a természetes fény első hullámai már elérték a pihenő fülkéket.